Mindent a modern klasszikus zenéről

Klasszikus, időtlen, hagyományos vagy korszakos?

A klasszikus zene fogalma nem teljesen világos. A "klasszikus" jelentheti a korszak, valamint a "hagyományos" vagy az "időtlen" értelmében. Ennek megfelelően mindig meg kell különböztetni, hogy időtálló zenéről, hagyományos zenéről vagy tipikus klasszikus kori zenéről beszél. Mindhárom részjelentést egyben ritkán fogják jelenteni. Például egy hagyományos művésznek nem feltétlenül kell időtálló művészetet bemutatnia. Hasonlóképpen, egy klasszikus korszak művészének darabjainak nem kell hagyományosnak vagy időtállónak lenniük.

Referenciakeret a klasszikus zenéhez

Amikor a klasszikusról a hagyományos zene értelmében beszélünk, általában az úgynevezett "korai zenéről" van szó. Ez a kifejezés a középkori, reneszánsz és barokk korszakokra utal. Így a 15. közötti zenei időszakban és a 17 Század.

• A klasszikus korszak viszont a 17. és 18. század közötti időszakra vonatkozik. és a 19 Század. A „korszak” kifejezés egyaránt utalhat a korai klasszikus időszakra és a bécsi klasszikus időszakra.
• A korai klasszikus időszak központi elemei a harmónia megteremtése, a három hangból álló dallamok és a zenekar vegyes hangzással. Bach fontos képviselő.
• A bécsi klasszikus esetében a motívum-tematikus munkákon és a gáláns és érzékeny stílus ötvözésén van a hangsúly. Beethoven, Haydn és Mozart a bécsi klasszikus klasszikusai közé tartoznak.


Orosz klasszikus zene - ismernie kell ezeket a művészeket

Oroszország sokkal többet kínál a jó vodkánál - az oroszok valójában pontokat is szereznek ...

• A klasszikus zene kifejezés magában foglalja például Schumann zongorazenéjét is. A romantikus korszakban felismerte a hang lírai belső értékét. Ez a "romantikus stílus" nem volt a bécsi klasszicizmus hagyományában. Ennek ellenére a romantikus zene "klasszikus" alatt is érthető.
• A klasszikus zenét gyakran azonosítják a zenekari zenével. Bár a zenekari zene lehet klasszikus zene, annak nem kell a klasszikus zenei korszak hagyományai közé tartoznia.

A modern klasszikus zene még összetettebb

Magad is láthatod, mennyire nem egyértelműek a klasszikus zene zenei koncepciójának határai. A klasszikus zene jellemzői is tisztázatlanok.

• A romantikus korszak után is beszélhetünk klasszikus zenéről. Ez a "modern klasszikus zene" még összetettebb, mint a "régi".
• Első pillantásra a "klasszikus" fogalmilag kizárja egymást a "modern" zenétől. A "klasszikus" az "időtlen" értelmében modern zene lehet. A modern zene ugyanúgy utalhat vissza a régi zenére, és így "klasszikusnak" számít.
• Az a tény, hogy a modern klasszikus zene még összetettebb, a modernitás korlátozott felfogásának is köszönhető. A "modern" a 19. utáni időszakot jelentheti Század és a művészeti korszakok felbomlása jelenti. Ami a zenét illeti, ez a kifejezés ugyanúgy jelölheti az innovatív dizájnt.
• Az innovatív zene például használhatja a modern technológiákat, és továbbra is része lehet a zenei klasszikus korszak hagyományának.
• A művész a klasszikus zenét modern módon is értelmezheti, vagy a modern zenét klasszikus módon értelmezheti. A lehetőségek szinte korlátlanok, hiszen az időtlen, hagyományos vagy klasszikus stílusokra való puszta utalás határozza meg a nevet. Nyilvánvaló, hogy ennek a hivatkozásnak hogyan kell kinéznie.

Az "új zene" fogalma 

Az "új zene" kifejezést gyakran használják a modern klasszikus zenére.

• E stílus kiindulópontja közvetlenül a 19. század végi operákhoz és operettekhez kapcsolódik. Század. 20. elején Század.
• Időközben az "Új zene" a 20. század eleje óta minden zeneszerzési stílust jelent. Században, amelyek a klasszikus és romantikus korszak nagy zeneszerzőinek munkáira utalnak.
• De légy óvatos, még ez az állítás is félrevezető. Egyrészt a modern klasszikus zene vagy az „új zene” olyan zene, amely az eredeti klasszikus zenén alapul. Másrészt az "Új zene" is szakít a klasszikus és romantikus korszakokkal. A szünet is referencia. Sok zeneszerző, például Lugeti is felvette mindkét hivatkozást életművében.

Az impresszionizmus, az expresszionizmus, a minimalista zene és a posztmodernizmus mind modern klasszikusok.

Az impresszionizmus és expresszionista ellenmozgalma

• Az impresszionizmus az "Új zene" része, bár vagy éppen azért, mert zeneszerzői tiszta hangkompozíciókat terveztek, közvetlen tartalmi vonatkozású kijelentések nélkül. Debussy fontos képviselője ennek a stílusnak. Zenei stilisztikai eszközökkel, például disszonanciákkal, levált ritmusokkal és sokoldalú hangokkal gazdagított dallamokkal hangokat akart létrehozni képként.
• Az expresszionizmus is az "Új zene" része. Ez az impresszionizmus ellenmozgalma. Egyik legfontosabb képviselője Schönberg, akit "második bécsi iskolának" is kell tekinteni. Ez idő alatt az atonitás váltotta fel a tonalitást. A cél a hangok és hangok közötti határ megtörése volt. E radikális újdonság ellenére Schönberg közvetlen hagyományban látta magát olyan klasszikus zeneszerzőkkel, mint Brahms és Mahler.
• Az irritáció (a dallamirányok gyors változása), az expresszió (a hangzásbeli tér legyezése) és a redukció (a lényegesekre való koncentráció) a legfontosabb stíluseszközei közé tartozott. Ezt a stílust az absztrakció tette teljessé, melynek köszönhetően az akkord -kapcsolatokat váltakozással oldották meg. Az akkordok már nem voltak harmonikus kapcsolatban, és a darabok már nem voltak kulcshoz kötve.
• A tizenkét hangú technika a késői expresszionizmus alapján alakult ki. Az atonalitást már nem hangsúlyként használták, hanem egész kompozíciók középpontjaként. A kromatikus skála tizenkét hangjának azonban egyensúlyban kellett lennie. A hagyományos major és minor pályákat már nem használták.

Soros zene és posztmodern új egyszerűség

• Az 1950 körül megjelent sorozatzene a tizenkét hangú technológia növekedését jelentette. Ebből az irányból minden hangot matematikailag kiszámított időtartammal és dinamika kijelölt. Ez az eljárás képezte az 1970 -es évek elektronikusan feldolgozott kompozícióinak alapját.
• A tizenkét hangú technika ellenmozgásaként olyan áramlatok bukkantak fel, amelyek ismét a klasszikus zenén és annak tonalitásán alapultak. Ilyen irányú stilisztikai eszköz volt a különböző darabok elemeinek tematikailag nem kapcsolódó összefűzése. Ez a stílus széles körben elterjedt Kelet -Európában, a művészek néha kihasználták szülőföldjük folklórját. Az egyik legfontosabb zeneszerző ilyen folklór alapján Bartok Béla volt.
• A soros zenére viszont a válasz a posztmodernizmus, ami viszont a tizenkét hangú ellenmozgások növekedését jelentette az 1960-as években. A véletlenre helyezte a kompozíció fókuszát. Ezt a stílust aleatorikusnak hívták, és játékosan megtört minden konvenciót. Abban az időben az egyik alapgondolat az volt, hogy minden újonnan létrehozott feltétlenül a "régi zenére" vonatkozik.
• A 80-as és 90-es években az úgynevezett "New Simplicity" váltotta fel a posztmodernizmust, és fő céljává tette a zene érzelmi újjáélesztését. A zenei minimalizmus az egyik leghíresebb almozgás volt. Középpontjában a magas szintű stílusbeli sokszínűség, az ázsiai elemek integrációja és az alacsony harmonikus összetettség állt. Karlheinz Stockhausen ennek a stílusnak az egyik legfontosabb képviselője.

A modern, klasszikus mozgalmak elhatárolása ugyanolyan homályos, mint maga a klasszikus zene meghatározása. Több stílus 19 óta A századot "modern klasszikusnak" nevezik. A "régi zenei stílusok" utánzása ugyanolyan modern és klasszikus, mint a szünet velük. Ezért szinte bármilyen kompozíciót magában foglalhat e kifejezés alatt. Csak az a fontos, hogy meg tudja indokolni ezt a besorolást - akár utánzással, akár töréssel.